Letölthető jelentkezési lap (Word)
Online regisztráció
Miért legyek tag?
A Magyar Buiatrikusok Társasága (MBT) a kérődzőgyógyászattal és tenyésztéssel foglalkozó szakemberek (állatorvosok, agrármérnökök, biológusok, orvosok stb.) szervezete.
Az egyesületi tagság számos előnyt nyújt a kollégáknak:
Az új tudományos eredmények megismerése segítheti gyakorlati munkájukat. Ugyanis csak az új tudományos eredmények minél előbbi alkalmazásától remélhetjük, hogy gazdaságaink nyereségesen tudjanak termelni.
A hagyományos őszi kongresszus mellett egyéb szakmai konferenciákat (Közép-Európai Buiatrikus, ill. Buiatrikus Világkongresszus), valamint kis létszámú, gyakorlati képzéssel egybekötött workshop jellegű rendezvényeket is szervezünk. A konferencián résztvevők számára írásos anyagot (kongresszusi öszefoglalót) biztosítunk.
Hallgatói tájékoztató
A Magyar Buiatrikusok Társasága önálló országos egyesület, jogi személy, amelyet 1989-ben alapitottunk. Taglétszáma kb. 150 fő.
A MBT eddig 14 éves kongresszust, valamint két nemzetközi (Közép-Európai Buiatrikus) kongresszust szervezett. A hagyományos éves kongresszusok október elején kerülnek megrendezésre. Az előadók között szerepelnek hazai és külföldi egyetemek munkatársai és magánállatorvosok egyaránt.
Az állatorvostan-hallgatók már a kezdetektől részt vettek a kongresszusok lebonyolításában, sokan közülük ma már résztvevőként vagy előadóként vannak jelen. A hallgatók az egyesület tagjaként már a diplomaszerzés előtt bekapcsolódhatnak a szakmai életbe, és természetesen kedvezményes áron látogathatják az egyesület rendezvényeit.
Tagásgi díj
A tagsági díj megállapítására évenként kerül, sor az éves közgyűlés keretében, a KÁE alapszabályában foglaltaknak megfelelően.
Az éves tagdíj összege a 2005. évben egységesen 4000 Ft, függetlenül attól, hogy ki melyik és hányféle szekció tagja kíván lenni.
A tagdíjat egy összegben kell befizetni az adott naptári évben. A befizetési csekken is fel kell tüntetni az összeg pontos rendeltetését és a tag nevét (nemcsak a cég nevét) a téves könyvelések elkerülése érdekében.
Befizetési csekket a KÁE gazdasági felelősénél lehet igényelni:
Merl Anikó, amerl@univet.hu
Tel: 478-4133
Fax: 478-4137
|